A jászkun redemptióról (önmegváltásról)

A kiváltságos jászok és kunok

A 13. és 14. században Magyarországra érkező kunok és jászok
betelepülésüktől fogva jelentős kiváltságokat kaptak az uralkodóktól.
Nem tartoztak földesúri szolgáltatásokkal, a jászkunok földjén nem
alakult ki a jobbágy-földesúr viszony, területe még a török hódoltság
idején is koronabirtoknak minősült. Tulajdonosa az uralkodó volt, aki
ezt a jogát a mindenkori nádor útján gyakorolta. A lakosok nem csupán
a földesúri adóktól mentesültek, de a nemesekhez hasonlóan a vám- és
harmincad mentesség és egyéb előjogok is megillették őket.

A kivételezett közjogi helyzet ugyanakkor jelentős kötelezettségekkel
párosult. Ezek közül a legfontosabb a katonai szolgálat volt: a
jászkunok háború idején kötelesek voltak a királyi korona alatti hadba
vonulásra, s ők biztosították a nádor fizetését is, aki a főbírájuk
volt. Mindezeket a terheket azonban szívesen vállalták, büszkék voltak
szabad állapotukra, az országban egyedül álló, kivételezett jogi
helyzetükre.

1702: a végzetes döntés

A török hódoltság után a bécsi udvar komoly anyagi gondokkal küzdött,
a hosszú háborúskodás kimerítette a kincstárat. Pénzre volt szükség,
ezért I. Lipót császár elhatározta, hogy az egész Jászkunságot
(Jászság, Nagykunság, Kiskunság) áruba bocsájtja. Az eladást
megelőzően 1699-ben átfogó összeírás készült a Jászkunságról, hogy
felmérjék a terület értékét, gazdasági erejét és adózási képességét.

1702-ben megszületett a jászkunok számára tragikus döntés: az uralkodó
500 ezer rajnai forintért eladta a Jászkunság egész területét és
lakóit a Német Lovagrendnek. Az adásvétel a fennálló törvények
értelmében is jogtalan volt, hiszen a kiváltságos terület -
koronabirtok lévén - elidegeníthetetlen.

Az eladással a jászok és kunok kiváltságai megszűntek, egyik napról a
másikra jobbágysorba kerültek. Természetesen sohasem törődtek bele az
ősi jogon szerzett kiváltságaik elvesztésébe. Már a következő évben
lelkesen csatlakoztak a Rákóczi szabadságharchoz, s a fejedelem meg is
ígérte kiváltságaik visszaállítását, ami azonban a szabadságharc
bukása miatt nem válhatott valóra. Mivel a Német Lovagrend nem tudta
érvényesíteni vásárolt jogait, 1731-ben eladta jogát a Pesti Invalidus
Háznak, ez azonban nem változtatott a jászkunok helyzetén.

"Életünket és vérünket" - és aranyforintjainkat...

A Jászkunságban hamarosan mozgalom indult a jogok visszaszerzésére,
amit Pálffy János nádor is támogatott. A három kerületből követek
indultak Budára és Bécsbe, kérelmükkel a királyig is eljutottak.
Útjaikra ajándékokkal megrakodva indultak őseink, vitték az akkor
igazi csemegének számító teknősbékát, de vittek darutollat,
kócsagtollat és aranypénzt is bőven, hogy kérésüknek nyomatékot
adjanak. Végül Mária Terézia királynő 1745. május 6-án kegyelmesen
megengedte: ha a jászok és kunok visszafizetik az eladási ár összegét
a kincstárnak, visszanyerhetik régi szabadságukat (redemptio, ejtsd
redempció).

Hatalmas összegnek számított ez akkoriban, a lakosok csak több évig
tartó gyűjtéssel és kölcsönökkel tudták összeadni, ami kamataival
együtt ekkor már 575 900 aranyforintot tett ki. Ezen túl vállalták
1000 lovas katona felszerelését, valamint a nádor évi tiszteletdíjának
megfizetését. Bár a megváltás óriási terhet jelentett, a cserébe
kapott jogok is nagy jelentőségűek voltak. A diploma visszaállította a
jászok és kunok örökös kiváltságait, melyek közül a legfontosabb a
földesúri szolgáltatásoktól való mentesség, a szabad tisztviselő- és
lelkészválasztás, valamint a pallosjog (a bíráskodás joga) volt. A
királynő új pecsét használatát is engedélyezte a Jászkun Hármaskerület
számára, melynek székhelye Jászberény lett.

A redemptiót követően a korábban jogilag egységes közösség a
megváltott föld arányában tagolódott: akik részt vettek a
megváltásban, annak megfelelő földterületet kaptak, ők lettek a
redemptusok. A társadalom legfelsőbb szintjét foglalták el, rangjuk és
jogállásuk a nemesekéhez hasonló volt. Azokat, akik nem tudtak részt
venni a megváltásban, irredemptusoknak nevezték. Rajtuk kívül élt egy
szegény, nincstelen réteg is a Jászkunságban, ők voltak a zsellérek. A
megváltott földet tőkeföldnek nevezték, ezen kívül azonban a teljes
földterület csaknem a fele közös használatban volt, ebből alakultak
később a redemptus közbirtokosságok. A jászkunok bírája továbbra is a
nádor maradt, aki jogait az általa kinevezett főkapitány útján
gyakorolta. A három kerület élén a kapitányok álltak, akik
választással kerültek tisztségükbe, munkájukat az ugyancsak választott
alkapitány segítségével végezték.

A jászkun redemptio emlékezete

Az önerőből történő megváltás jogos büszkeséggel töltötte el az abban
résztvevőket, melynek emlékét generációkon át megőrizték. Ez
jelentette az alapját a sokszor emlegetett jászkun öntudatnak, ami
máig is jellemzi a jászok és kunok leszármazottait. A legtöbb jászsági
településen minden évben megünneplik a jeles napot. Jászberényben
díszes ünnepség keretében, a jász kapitány szobránál, Budapesten pedig
a köröndi Czettler emléktáblánál tisztelegnek az ősök emléke és
példamutató áldozatvállalása előtt.


Papp Izabella
levéltáros, a Jászok Egyesülete tagja

Jászboldogháza, 2012. május