EGYMÁSTÓL TANULNAK A TANÁROK A KLIK ÚJ KEZDEMÉNYEZÉSe RÉVÉN

Tudásmegosztás terén működnek együtt az állami iskolák: a pályázaton kiválasztott Mentoráló intézmények saját, mintaértékű pedagógiai módszereiket osztják meg a többi oktatási intézménnyel, segítve azok oktató-nevelő munkáját. Az ország több száz iskoláját bevonó programot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” projekt keretében indította el. Jász-Nagykun-Szolnok megyében tizenhat intézmény módszertani modelljeit érhetik el az érdeklődő iskolák.

 

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” című európai uniós projektjének egyik elemeként összegyűjtötte azokat az általános és középiskolákat, amelyek mintaértékű pedagógiai modellel rendelkeznek. Rengeteg példa van ugyanis országszerte olyan oktatási-nevelési módszerekre, irányzatokra, amelyekkel az alkalmazó iskolák jelentős eredményeket tudnak felmutatni. A KLIK célja a mentoráló intézményi program elindításával ezeknek a helyben már bevált, régóta alkalmazott eljárásoknak az elterjesztése volt. Alkalmazásuk ugyanis hathatós segítséget tud nyújtani minden állami iskolának az oktatás-nevelési eszköztáruk fejlesztéséhez.

A Mentoráló intézmények havi rendszerességgel kínálnak óralátogatási lehetőséget és szerveznek műhelymunkákat, amelyeken bármely érdeklődő pedagógus részt vehet. Emellett tanácsokat is adnak a már bevált eljárások más iskolák napi gyakorlatába történő átültetéséhez. Mindezekkel a KLIK egy olyan szakmai párbeszéd elindítására törekszik, amelynek eredményeképpen a legjobb pedagógiai gyakorlatok a lehető legszélesebb körben elterjedhetnek. Ez alapvetően a gyerekek érdeke is, hiszen ezek a sikeres módszerek nem csak versenyképesebb tudással vértezik fel őket, hanem érdekesebbé, élményközpontúbbá is teszik az iskolai munkát. A modellprogramokat jegyző pedagógusok ugyanis évek alatt alakították ki a módszereiket, felhasználva ehhez nem csak az eredményességgel kapcsolatos tapasztalataikat, hanem a gyerekektől érkező visszajelzéseket is.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyében tizenhat általános és középiskola ugyanennyi módszertani modelljével ismerkedhetnek meg az érdeklődő pedagógusok. Mintegy féltucat településen érhető el valamilyen mintaértékű gyakorlat, így a tanárok megyeszerte szerezhetnek új ismereteket, tapasztalatokat.

A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Lőrincz József bajai játékmester tantermi játékait már évek óta használják az oktató-nevelő munka segítésére. A közel száz, zömében ügyességi és logikai játékból álló csomag a versengés révén sikerélményt és önbizalmat ad, az együttműködési kényszernek köszönhetően fejleszti a szociális készségeket, emellett javítja a gyerekek gondolkodási, problémamegoldási képességeit is. Alkalmazásával nem csak a gyerekek motivációja, hanem összpontosítási képessége és figyelme is javult.

A Tiszatenyői Szent István Általános Iskolában időutazásra hívják a diákokat: különböző játékos és kreatív feladatok révén csöppenhetnek bele a letűnt korok világába. A program célja, hogy megszerettesse a könyveket a fiatalokkal és olvasásra sarkalja őket, ezért több feladat is az olvasásra és az olvasottak megbeszélésére épül.

Az olvasást népszerűsíti a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola mintaértékű gyakorlata is. Már közel tíz éve hirdetik meg a Fiumei Nagy Könyv nevű vetélkedőt alsó tagozatosok részére. A pedagógusok minden tanévben hat – témájában, műfajában és terjedelmében is változatos – könyvet ajánlanak a gyerekeknek. Aki kedvet kapott az olvasáshoz, az készíthet rajzolt vagy írott könyvajánlót az elolvasott művekről és megoldhatja a hozzá készített játékos rejtvény-feladatlapot is. Az osztályok egymással is versengenek, és májusban iskolánkénti vetélkedőt is rendeznek a Fiumei úton, emellett megválasztják az adott év Nagy Könyvét is. A játékos versengés lelkesítően hat a diákokra, akik egyre többet és egyre szívesebben olvasnak ezáltal motiváltabban végzik további iskolai feladataikat is.

A Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában a két idegen nyelv párhuzamos tanítása esetén felmerülő kihívásokra dolgoztak ki válaszokat. A módszertani modell korszerű technológiai eszközöket alkalmaz és a kommunikációt helyezi a középpontba, de természetesen a játékos feladatok sem hiányozhatnak.

A Mezőtúri Általános Iskola és AMI Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolája komplex ökoiskolai modellt állított össze. Ennek része, hogy az intézmény a saját működését is igyekszik a lehető legjobban környezettudatosabbá tenni, emellett erre ösztönzi diákjait is. Különböző szinten a legtöbb tantárgy anyagába beépülő környezetvédelmi témákat rendszeres iskolán kívüli feladatok, terepgyakorlatok és vetélkedők egészítik ki és teszik élményszerűvé.

További módszertani modellek a megye iskoláiban:

A jászberényi Jászsági Apponyi Albert Általános Iskolában három különféle módszertani modell is elérhető. Jánoshidán, a Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény „Nyitott iskola” nevű programjában a szülőkkel is együttműködve alakították ki az élményszerű és hasznos elfoglaltságot kínáló egész napos oktatás kereteit. Jászjákóhalmán, a IV. Béla Általános Iskolai Tagintézményben a táncoktatást illesztették be a tanrendbe. A gyerekek számára is szórakoztató táncórák a népi hagyományok megismertetése mellett a mozgáskoordinációt és mozgáskultúrát is fejlesztik. A jászberényi Bercsényi Miklós Általános Iskolai Tagintézményben pedig a természettudományos tehetséggondozási program fut, amely során a tananyagon túlmutató érdekességeket hallhatnak és kísérletekkel vagy éppen gyakorlati feladatokkal is találkozhatnak az érdeklődő diákok.

A Martfűi József Attila Általános Iskolában „Műv-ész” néven indult komplex személyiségfejlesztő művészetpedagógiai program. Ez a tanórai elemek mellett több hétig futó, sokrétű tevékenységet – többek között önálló kutatást és adatgyűjtést – és csoportmunkát is igénylő projektfeladatokból áll.

A jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban természettudományos tehetséggondozó program működik, amelynek keretében diákszimpóziumot is rendeznek. Erre önálló munkával készülnek a tanulók, akik társaiknak és tanáraiknak mutatják be eredményeiket.

A Kengyeli Kossuth Lajos Általános Iskolában a társas képességeket fejlesztik: csoportmunka, kooperatív feladatmegoldási technikák és a vitakészség kialakítása is szerepel az intézmény modellgyakorlatában.

A szolnoki Liget Úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben a sajátos nevelési igényű gyerekek integrált oktatásának módszereit és a különféle fogyatékossággal élők képességfejlesztési lehetőségeit mutatják be – együttműködésre ösztönözve a pedagógusokat.

A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskolában a gyermekek a szüleikkel együtt számos családi programon, kiránduláson vehetnek részt. A közösségi- és sportprogramok a diákokat szabadidejük hasznos, ugyanakkor szórakoztató eltöltésére tanítják.

A németnyelv-tanítás hatékonyabbá tételét célozták meg a Szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban. A cserediák-kapcsolatokban rejlő lehetőségeket és a német kultúrát hazánkban népszerűsítő Goethe Intézettel való együttműködést is kihasználó iskola erősíti az önálló tanulás szerepét és igyekszik lehetőséget teremteni a megszerzett nyelvtudás alkalmazására.

Az egyéni fejlesztési terveket, valamint ezek készítésének lehetőségeit mutatják be a Szolnok Városi Kollégiumban. Az intézmény fő feladatának megfelelően a tantermi kereteken kívül foglalkozik a diákokkal, azért a szabadidő hasznos eltöltésére, a tehetséggondozásra és a tanulásban lemaradók felzárkóztatására egyaránt fókuszál.

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában több elemű komplex program fut, amely egyaránt tartalmazza az egészségre nevelést, a közlekedési alapismeretek elsajátítását és a drogprevenciót.

 

A nyílt órákon és a különféle szakmai összejöveteleken való részvétel minden esetben ingyenes, hiszen a kitűzött célokat akkor szolgálják ezek a rendezvények, ha a lehető legszélesebb kört érik el. A Mentoráló intézmények programjain való szerepvállalás ráadásul beszámítható a pedagógusok kötelező továbbképzésébe is.

 

Bővebb információ és a Mentoráló intézmények országos listája elérhető a http://klik.gov.hu/modszertani-innovacio weboldalon.

 

 

A Köznevelés az iskolában uniós forrásból megvalósuló kiemelt projekt átfogó célja, hogy javítsa az állami köznevelési intézményekben folyó munka minőségét, hatékonyságát, s ennek eredményeként a gyermekeknek kiegyensúlyozott, fenntartható oktatási rendszert teremtsen.

A fejlesztések öt jelentős területen zajlanak: intézményi fejlesztés, módszertani innováció, partnerség és hálózatosodás, szervezetfejlesztés, valamint rendszerszervezés.

A projektről bővebb információ a www.klik.gov.hu/kozneveles-az-iskolaban oldalon olvasható.

 

 

Mindne jog fenntartva! 2003 Jász Napló