Események

Szűrés esemény kategóriák szerint
Szűrés eseménytípus szerint
kedd november 02, 2010

A Jászsági Képzőművészet-barátok Egyesülete alkotó tagjainak
"A Jászság" című kiállítása
a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar
Sáros András Kiállítótermében
(Zirzen Janka Kollégium épülete, 5100 Jászberény, Rákóczi út 53.).

A tárlat látogatható: 2010. november 10-ig, 10-18 óráig.

Kiállító alkotók: Deli Julianna, Faragó László, Farkas Edit, B. Jánosi Gyöngyi, Koncz Gábor, Lajkóné Nagy Mária, Máté György, Molnár János, Nagy Tamás, Nagyné Koncz Éva, Palkó Tibor, Szalkári Rózsa, Telek Béla, Terjékiné Mozsár Magda, Váczi Gyula, Velkeiné Pócz Ilona.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
www.hamzamuzeum.hu

A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria a Magyar Festészet Napja tiszteletére
a Jászkürt Fogadó épületében (5100 Jászberény, Déryné u. 6.)
bemutatja a Jászárokszállásról elszármazott

Decsi Ilona luca
festő- és grafikusművész kiállítását.

A tárlat megtekinthető 2010. november 4-ig hétfőtől péntekig naponta 9-17 óráig.
(November 1-én zárva!)

A tárlatot 2010. október 19-én 16.30 órakor
Dr. Dobos László
a Jászok Egyesületének ügyvivője,
a Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány kurátora nyitja meg.

*
Információ:
Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria
5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7. Pf.: 76.
T/F.: 57/503-260
www.hamzamuzeum.hu

szerda november 03, 2010

csütörtök november 04, 2010

Start: 2010-10-19
End: 2010-11-04

péntek november 05, 2010

szombat november 06, 2010

Start: 2010-11-06 09:00
End: 2010-11-06 13:00

Helyszín: DMK Ifjúsági Ház 5100 Jászberény, Bercsényi u. 1/A

III. Kézműves börze
Őszi kézműves pályázatra beadott munkák kiállítása,
kézműves termékek  vására

A börze ideje alatt Farkas Ricsi javára
jótékonysági vásárt tartanak a jászberényi civil szervezetek.
Kérik a segíteni szándékozók csatlakozását.

A kézműves kiállítás résztvevői november 6-án 13.00 órakor emléklapot és közönség díjat vehetnek át, majd a kiállított tárgyak visszaadásával zárul a rendezvény.

Információ és a börzére asztalfoglalás: 57/411-823, ifjhaz@pr.hu

vasárnap november 07, 2010

A Jászsági Képzőművészet-barátok Egyesülete alkotó tagjainak
"A Jászság" című kiállítása
a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar
Sáros András Kiállítótermében
(Zirzen Janka Kollégium épülete, 5100 Jászberény, Rákóczi út 53.).

A tárlat látogatható: 2010. november 10-ig, 10-18 óráig.

Kiállító alkotók: Deli Julianna, Faragó László, Farkas Edit, B. Jánosi Gyöngyi, Koncz Gábor, Lajkóné Nagy Mária, Máté György, Molnár János, Nagy Tamás, Nagyné Koncz Éva, Palkó Tibor, Szalkári Rózsa, Telek Béla, Terjékiné Mozsár Magda, Váczi Gyula, Velkeiné Pócz Ilona.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
www.hamzamuzeum.hu

hétfő november 08, 2010

Start: 2010-11-08 08:00

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

kedd november 09, 2010

szerda november 10, 2010
Start: 2010-10-16
End: 2010-11-10

csütörtök november 11, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

Start: 2010-11-11 18:30
End: 2010-11-11 23:59

DMK Ifjúsági Ház
Belépődíj: 2.500.-

Jegyek elővételben válthatók:
Líra Könyv- és Zeneműbolt
Jászberény, Lehel vezér tér 14.

péntek november 12, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

Start: 2010-11-12 10:00
End: 2010-11-12 11:30

Malom Film Színház

Start: 2010-11-12 17:00
End: 2010-11-12 20:00

DMK Lehel Klub díszterme

„HANG-os” Nap komolyzenei hangverseny

Fellépnek:
Balogh József
zongoratanár, korrepetitor,
Gál-Benedek Mária
énekművész, csellóművész
Kóródi Anikó operaénekes
Liptai Gabriella csellóművész
Rácz József hegedűművész
Réz Lóránt orgonaművész
Tálas Ernő operaénekes
Váradi László a LFZE Ifjú Tehetségek Osztályának zongora szakos hallgatója

A „HANG-os NAP” a „Jászberény funkcióbővítő integrált településközpont fejlesztése” című pályázat keretében kerül megrendezésre.
(ÉPAOP - 5.1.1/D-2F-2009-0003)
A hangversenyre a belépés díjtalan.

Start: 2010-11-12 18:00
End: 2010-11-12 19:00

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a
Hamza Múzeum szeretettel meghívja Önt és Barátait az ALKOTÓTÁBOR A FŐISKOLÁN III. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR XX. ART CAMP - MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM SPIRITUAL UNITY című kiállítás megnyitójára
2010. november 12- én (péntek) 18 órára a Jászkürt Fogadó Kiállítótermébe
(Jászberény, Déryné u. 6.)
A kiállítást megnyitja: dr. Barkó Endre dékán
A kiállítás nyitva november 24-ig.

Start: 2010-11-12 21:00

a DMK Ifjúsági Házban
(Jászberény, Bercsényi u. 1/A)

Rezidens:
DJ. YOKO
&
DJ. GUBA
Belépõ: 900.- Ft
diákigazolvánnyal 600.- Ft.

szombat november 13, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

Start: 2010-11-12 21:00
End: 2010-11-13 03:00

a DMK Ifjúsági Házban
(Jászberény, Bercsényi u. 1/A)

Rezidens:
DJ. YOKO
&
DJ. GUBA
Belépõ: 900.- Ft
diákigazolvánnyal 600.- Ft.

Start: 2010-11-13

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Hamza Múzeum szeretettel meghívja Önt és Barátait az ALKOTÓTÁBOR A FŐISKOLÁN III. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR XX. ART CAMP - MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM SPIRITUAL UNITY című kiállítás megnyitójára 2010. november 12- én (péntek) 18 órára a Jászkürt Fogadó Kiállítótermébe (Jászberény, Déryné u. 6.) A kiállítást megnyitja: dr.

Start: 2010-11-13 19:00
End: 2010-11-13 21:00

DMK Ifjúsági Ház

(Jászberény, Bercsényi u. 1/A)

vasárnap november 14, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Hamza Múzeum szeretettel meghívja Önt és Barátait az ALKOTÓTÁBOR A FŐISKOLÁN III. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR XX. ART CAMP - MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM SPIRITUAL UNITY című kiállítás megnyitójára 2010. november 12- én (péntek) 18 órára a Jászkürt Fogadó Kiállítótermébe (Jászberény, Déryné u. 6.) A kiállítást megnyitja: dr.

hétfő november 15, 2010

kedd november 16, 2010

Start: 2010-11-16 09:30
End: 2010-11-16 10:30

9.30 és 11.00 óra
DMK Ifjúsági Ház

Filharmóniai hangversenysorozat
1. előadás középiskolásoknak

Műsor
A reneszánsz kórusmuzsika rejtelmei
 
BANCHIERI  SINGERS

Földesi Ildikó, Major Olga,
Szilágyi Szilárd, Szabó Soma,
Nagy Gábor

Bérletek 1.000.- Ft-os áron vásárolhatók a Déryné Művelődési Központban
Dr. Kissné Kohári Erzsébetnél.

Start: 2010-11-16 11:00
End: 2010-11-16 12:00

DMK Ifjúsági Ház

Filharmóniai hangversenysorozat
1. előadás középiskolásoknak

Műsor
A reneszánsz kórusmuzsika rejtelmei
 
BANCHIERI  SINGERS

Földesi Ildikó, Major Olga,
Szilágyi Szilárd, Szabó Soma,
Nagy Gábor

Bérletek 1.000.- Ft-os áron vásárolhatók a Déryné Művelődési Központban
Dr. Kissné Kohári Erzsébetnél.

szerda november 17, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Hamza Múzeum szeretettel meghívja Önt és Barátait az ALKOTÓTÁBOR A FŐISKOLÁN III. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR XX. ART CAMP - MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM SPIRITUAL UNITY című kiállítás megnyitójára 2010. november 12- én (péntek) 18 órára a Jászkürt Fogadó Kiállítótermébe (Jászberény, Déryné u. 6.) A kiállítást megnyitja: dr.

csütörtök november 18, 2010

Start: 2010-11-18 16:30
End: 2010-11-18 18:30

Déryné Művelődési Központ
Isteni tengeri
Klubvezető: Kisbakonyi Zoltánné
A belépés díjtalan.

péntek november 19, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Hamza Múzeum szeretettel meghívja Önt és Barátait az ALKOTÓTÁBOR A FŐISKOLÁN III. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR XX. ART CAMP - MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM SPIRITUAL UNITY című kiállítás megnyitójára 2010. november 12- én (péntek) 18 órára a Jászkürt Fogadó Kiállítótermébe (Jászberény, Déryné u. 6.) A kiállítást megnyitja: dr.

szombat november 20, 2010

Start: 2010-11-20 08:00
End: 2010-11-20 18:00

DMK Ifjúsági Ház
(Jászberény, Bercsényi u. 1/A)

vasárnap november 21, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Hamza Múzeum szeretettel meghívja Önt és Barátait az ALKOTÓTÁBOR A FŐISKOLÁN III. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR XX. ART CAMP - MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM SPIRITUAL UNITY című kiállítás megnyitójára 2010. november 12- én (péntek) 18 órára a Jászkürt Fogadó Kiállítótermébe (Jászberény, Déryné u. 6.) A kiállítást megnyitja: dr.

Start: 2010-11-21 08:00
End: 2010-11-21 13:00

DMK Ifjúsági Ház
(Jászberény, Bercsényi u. 1/A)

Start: 2010-11-21 10:00
End: 2010-11-21 16:00

DMK Ifjúsági Ház

hétfő november 22, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Hamza Múzeum szeretettel meghívja Önt és Barátait az ALKOTÓTÁBOR A FŐISKOLÁN III. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR XX. ART CAMP - MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM SPIRITUAL UNITY című kiállítás megnyitójára 2010. november 12- én (péntek) 18 órára a Jászkürt Fogadó Kiállítótermébe (Jászberény, Déryné u. 6.) A kiállítást megnyitja: dr.

kedd november 23, 2010

Start: 2010-11-23 17:00
End: 2010-11-23 19:00

a Déryné Művelődési Központ nagytermében
Mucsi Gyula - Afrika nyugati csücskében című fotós élménybeszámolója Szenegálról és Gambiáról
Belépés díjtalan!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

szerda november 24, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

Start: 2010-11-13
End: 2010-11-24

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Hamza Múzeum szeretettel meghívja Önt és Barátait az ALKOTÓTÁBOR A FŐISKOLÁN III. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR XX. ART CAMP - MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM SPIRITUAL UNITY című kiállítás megnyitójára 2010. november 12- én (péntek) 18 órára a Jászkürt Fogadó Kiállítótermébe (Jászberény, Déryné u. 6.) A kiállítást megnyitja: dr.

Start: 2010-11-24 14:30
End: 2010-11-24 15:30

A DMK Gyermekek Háza szeretettel várja a gyerekeket
2010. november 24-én, szerdán 14.30 órakor
a DMK Ifjúsági Házba a Los Andinos - Kácsics együttes Fújd fel dudás a dudádat c. zenés gyermek műsorára.
A gyermekek játékos formában, sok mesével ismerkedhetnek meg jellegzetes népi hangszerekkel (bőrdudával, tekerőlanttal, somogyi hosszúfurulyával, moldvai kavallal, hegedűvel, brácsával, bőgővel …).
Időtartama: 50 perc
(Az előadás után a hangszereket meg lehet tekinteni, kézbe venni, némelyiket kipróbálni!)
Tárnok Ákos, Lendvai Tibor, Kiss Lajos – a Los Andinos együttes tagjai
Belépődíj: 400 Ft
Jegyek elővételben vásárolhatók a DMK Gyermekek Házában
Jászberény, Lehel vezér tér 33. –emeleti iroda - Tel: 57/411-783

Start: 2010-11-24 18:00
End: 2010-11-24 20:00

A fák örökké élnek címmel Csidér Bálint fotóművész digiráma bemutatója
Helyszín: Városi Könyvtár és Információs Központ

A belépés díjtalan.

csütörtök november 25, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

péntek november 26, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

Start: 2010-11-26 09:00
End: 2010-11-26 10:00

November 26.(péntek)
9.00 és 10.10 óra

DMK Ifjúsági Ház

Filharmóniai hangversenysorozat
1. elõadás általános iskolásoknak

Mûsor:

Kacsóh Pongrác: János vitéz
- daljáték keresztmetszet
- Petõfi Sándor elbeszélõ költeménye nyomán

SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Start: 2010-11-26 10:10
End: 2010-11-26 11:10

DMK Ifjúsági Ház

Filharmóniai hangversenysorozat
1. előadás általános iskolásoknak

Műsor:
Kacsóh Pongrác: János vitéz
- daljáték keresztmetszet
- Petőfi Sándor elbeszélő költeménye nyomán

SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Vezényel: Bolyky Zoltán

Bérletek 1.000.- Ft-os áron vásárolhatók a Déryné Művelődési Központban
Dr. Kissné Kohári Erzsébetnél.

szombat november 27, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

Start: 2010-11-27 14:00
End: 2010-11-27 19:00

Helyszín: DMK Ifjúsági Ház ( Jászberény, Bercsényi u. 1/a.)
I. Őszi lelki nagytakarítás Horváth Jutka pszichológussal
A tanfolyamok segítenek egészségesebbé, harmónikusabbá,öntudatosabbá válni és így megkönnyítik az ünnep előtti készülődést.
Mi vár az érdeklődőre a tréningen?
Nevetés- sírás, felismerések, önfelismerés,önbizalom erősödés, terhek lerakása,szívet-lelket átmelegítő szeretet, elfogadás, békesség.
Mindkét napon vezetett meditáció, ezért megjelenés kényelmes öltözetben, folyadékkal, polifómmal, vagy pléddel.

December 4. (szombat) 9.00-13.00 óra

vasárnap november 28, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

hétfő november 29, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

kedd november 30, 2010

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

szerda december 01, 2010
Start: 2010-11-08 08:00
End: 2010-12-01 17:00

a Déryné Művelődési Központ aulájában
Hrabóczki Andrásné a Digitálisan Fotózók Klubja tagjának fotói láthatók.

Start: 2010-12-01 00:00

Kiállítás: a DMK aulájában
december 1-től január 5-ig

Jász Színfolt Foltvarró Klub
Ünnepi kézimunka kiállítása

Start: 2010-12-01 09:30
End: 2010-12-01 10:30

DMK Ifjúsági Ház

Sepsiszentgyörgyi Osonó Műhely

A belépés ingyenes.

A Malom Film Színház szervezése.

Start: 2010-12-01 11:30
End: 2010-12-01 12:30

DMK Ifjúsági Ház

Sepsiszentgyörgyi Osonó Műhely

A belépés ingyenes.

A Malom Film Színház szervezése.

csütörtök december 02, 2010

Kiállítás: a DMK aulájában
december 1-től január 5-ig

Jász Színfolt Foltvarró Klub
Ünnepi kézimunka kiállítása

Start: 2010-12-02 09:30
End: 2010-12-02 10:30

DMK Ifjúsági Ház

Sepsiszentgyörgyi Osonó Műhely

A belépés ingyenes.

A Malom Film Színház szervezése.

Start: 2010-12-02 11:30
End: 2010-12-02 12:30

DMK Ifjúsági Ház

Sepsiszentgyörgyi Osonó Műhely

A belépés ingyenes.

A Malom Film Színház szervezése.

Tartalom átvétel
Mindne jog fenntartva! 2003 Jász Napló