Harmadszor is jászberényi siker az országos Sportgálán !

 

A Déryné Művelődési Központ Gyermekek Háza tizedik alkalommal szervezte és segítette az országos  Gyermek – és Ifjúsági Házak Szövetsége Gyermekkarácsonyi Sportgála programját A jó hangulatú játékos vetélkedőt. ebben az évben  december 7-én a szegedi  Százszorszép Gyermekház munkatársai  szervezték Kecskeméten.

Városunkat a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Jász vitézek csapata  képviselte.

Hat  városból érkeztek a gyerekek ( Kecskemét, Kiskunmajsa, Karcag, Pécs, Szeged és Jászberény),s a közös bemelegítés után szoros küzdelemben  mérték össze ügyességüket és gyorsaságukat  az alföldi népszokásokra, néphagyományokra épülő  játékos sportvetélkedőn.

A versenyen a Jász vitézek óriási tempóval küzdöttek,  a játék elejétől kezdve   végig a vezető helyen álltak ,s  ezt meg is tartották. Ebben az évben is folytatták a jászberényiek győzelmi láncát, hisz  2006-os első győzelmük után töretlen a jászberényi siker,  ismét megszerezték   a vándorserleget.  ( 2007-ben a Belvárosi Iskola hozta el a kupát.)   .

 A győztesek  2009. júniusában két napos erdélyi utazáson vehetnek részt.

A győztes csapat tagjai: Kiss Ágnes, Ládi Judit, Papp Patrik, Nagy Szabolcs, Simon Lili, Kővágó Gitta, Pesti Richard, Faragó Gábor, Háfra Noémi, Albert Ákos, Ronyecz Antónia, Sas Dániel és tanáraik: Sipos Andrea, Pesti Péter.

A csapatnak ezúton is gratulálunk!

A programon való részvételt támogatta: Jászberény Város Önkormányzatának Egészségügyi – és Sport Bizottsága, és a Déryné Művelődési Központ.  –S-

Mindne jog fenntartva! 2003 Jász Napló